Beszámoló a Kreybig Lajos emléktábla-avatásról

A Kreybig Lajos emléktábla-avatás a Magyar Talajtani Társaság, Cserhátsurány Önkormányzata, valamint az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet (MTA TAKI) közös rendezésében valósult meg 2011. december 2-án Cserhátsurányban.

Elsőként Dr. Szabó József az MTA TAKI Környezetinformatikai Osztályának vezetője köszönte meg az önkormányzatnak a megtisztelő lehetőséget, majd az eseményen résztvevőket Szántó József Cserhátsurány polgármestere köszöntötte. Prof. Dr. Várallyay György Kreybig Lajos munkásságát méltatta, és részletes előadást tartott életútjáról. Prof. Dr. Michéli Erika a Magyar Talajtani Társaság nevében tartott rövid beszédet, majd sor került az emléktábla leleplezésére.

Csoportkép készítése után az önkormányzat és a helyi óvoda jóvoltából melegben, friss pogácsa és forró tea melletti kötetlen beszélgetéssel ért véget az esemény.

Az emléktábla azon ház falára került, ahol Kreybig Lajos élt és alkotott. Az épület jelenleg a község óvodájának ad otthont. Az emléktáblán Kreybig Lajos portréja mellett a következő szöveg olvasható:

E HÁZBAN ÉLT ÉS ALKOTOTT
DR. MADARI KREYBIG LAJOS

1879. XII. 23. Nagyszeben - 1956. VI. 21. Budapest

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, kétszeres Kossuth-díjas agrokémikus és növénytermesztési szakember, a mezőgazdasági talaj- és trágyázástan gyakorlati szemléletű kutatója, a biológiai talajerő-pótlási módszerek bevezetésének úttörő alakja; az első országos talajtérképezés vezetője.

Az emléktáblát állíttatta:
Magyar Talajtani Társaság
Cserhátsurány Önkormányzata
MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, 2011.

Prof. Dr. Várallyay György előadása Kreybig Lajosról >>
(letöltés PDF formátumban)



A jelenleg óvodaként működő épületben élt és alkotott egykor Kreybig Lajos




Az eseményen a Magyar Talajtani Társaság, a Cserhátsurány Önkormányzata,
az MTA TAKI képviselői, és helyi vállalkozók is részt vettek




Prof. Dr. Várallyay György előadása Kreybig Lajosról




Az MTA TAKI egyik ajándéka a Kreybig Lajosról szóló összegyűjtött irodalom...




...melyet Szántó József polgármester úr vett át




Az MTA TAKI és Cserhátsurány képviselői




A Magyar Talajtani Társaság részéről az ország különböző tájairól érkeztek
a jeles eseményre




Cserhátsurány iskolája, óvodája és önkormányzata is képviseltette magát




Prof. Dr. Michéli Erika a Magyar Talajtani Társaság nevében tartott rövid beszédet




Eredeti Kreybig-térképlap kasírozott másolatát kapta Cserhátsurány...




... az MTA TAKI Környezetinformatikai Osztályának ajándékaként




Felkészülés a leleplezésre




Az emléktáblát Dr. Bakacsi Zsófia és Prof. Dr. Michéli Erika leplezte le




A táblát íme bárki megtekintheti




Az emléktábla szövege ezen weboldal tetején is olvasható




Az emléktábla előtt csoportkép is készült az eseményen résztvevőkről